Jelszóigénylés

Két tornagyőzelem is összejöhet

Megosztás:
Megjelent: 2021. február 18., csütörtök
Ifjúsági csapatainktól pár nehézség ellenére is elvárás a szép szereplés.

A múlt heti programhoz hasonlóan az előttünk álló hétvégén is öt tornán szerepelnek az SZRSE korosztályos csapatai. Első beharangozónkban az ifjúsági együttesekkel foglalkozunk, hiszen a lányok és a fiúk is hasonló céllal utaznak szombaton Balatonfüredre és Dágra: minél jobb eredménnyel szeretnének hazatérni. Erre meg is van minden esélyük, tudja ezt leány ifjúsági csapatunk is, amely Balatonfüreden a házigazda Szent Benedek RA mellett a Kaposvár és a HÉP-RÖPKE SE ellen lép pályára. Csányi Roland ezúttal nem tud a lányokkal tartani, de a tréner remek helyettest talált, hiszen női NB II-es csapatunk vezetőedzője, Tátrai Sándor irányítja majd a szegedieket.

– Ismeri a lányokat, edzőmérkőzésünk is volt a felnőtt csapattal, Sándor kitűnő helyettes lesz – jegyezte meg Csányi Roland. – A távolság és az időbeosztás miatt rendkívül hosszú nap elé néz a csapat, ráadásul két játékosunk hiányzik majd a keretből. Ilyen összetételben sem szabad gondot okoznia a tornának, hiszen ha a lányok tartják magukat az edzéseken gyakoroltakhoz, plusz élnek a beugró edző adta új impulzussal, akkor meg is nyerhetik a fordulót – véli a tréner.

Torma Ágnes Leány U19 OIB I. osztály "M"csoport, Balatonfüred
11:30 Szegedi RSE - HÉP-RÖPKE SE
14:30 Szegedi RSE - Szent Benedek RA
16:00 RÖAK Kaposvár - Szegedi RSE
Vezetőedző: Csányi RolandIfjúsági fiú csapatunkra is három mérkőzés vár szombaton, a házigazda Dág mellett a Győr és a TFSE ellen bizonyíthat a legénység.

– Az első két hely valamelyikét meg kellene csípni – határozta meg az egyértelmű célt Hulmann Zsolt vezetőedző. – A Dág ellen már játszottunk, jó csapat, a másik két riválissal szemben pedig a hagyományok alapján abszolút van keresnivalónk. Vélhetően a Dág és köztünk dől majd el az első két helyezés. Persze ne igyunk előre a medve bőrére, hiszen egy ilyen tornán lehetnek meglepetések, nálunk például kedvezőtlen tényező, hogy szünet nélkül lesz két egymás utáni mérkőzésünk. Épp ezért lesz kulcskérdés a koncentráció, és ezért örülök annak, hogy bővebb lesz a keretünk, mint a serdülő bajnokságban, így szükség esetén tudok játékosokat pihentetni – nyilatkozta a mester.

dr. Tarnawa Ferdinánd Fiú U19 OIB I.osztály "M" csoport, Dág
11:30 Szegedi RSE - Széchenyi Győr
14:30 Szegedi RSE - Dág KSE
16:30 TFSE Neumann - Szegedi RSE
Vezetőedző:
Hulmann Zsolt

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com