SZRSE Youtube csatornája
SZRSE Facebook oldala
SZRSE Instagram oldala
Szegedi Röplabda Sportegyesület
2020. április 4.
Izidor

Jelszóigénylés

Tartalmas hétvége áll a mini csapatok mögött

Megosztás:
Megjelent: 2019. október 21., hétfő
Korosztályos együtteseink összesen 18 mérkőzést vívtak.

Emlékezetes győzelmek és hasznos tapasztalatok jellemezték a hétvégét az U13-as korosztályban. 

Leány mini csapataink közül a "fekete" együttes egy győzelmet és három vereséget könyvelhetett el Budaörsön, míg a "narancs" elnevezésű társaság három győzelmet ért el és kétszer kapott ki Dunakeszin.

Dávid Tibornak és Váradi Zoltánnak tartalmas hétvégéje volt, hiszen mindként lány mini csapatukkal pályára léptek. A játékosokat egy szép számú szülői "szurkoló tábor" is elkísérte a helyszínekre, így a jó hangulat nem maradhatott el.

-Nagyon hasznos hétvégén vagyunk túl, sokat fejlődtek a lányok. - kezdte az összegzést Dávid Tibor. - A fő feladatunkat, a játékrendszert sikerült gyakorolni és ebben sokat fejlődni. Nagyon jól játszottak a lányok, egy kicsit talán engem is megleptek. A mérkőzéseken láthattuk, hogy mit kell gyakorolnunk a következő időszakban. A munkát szeretjük a lányokkal és örömmel dolgozunk tovább velük. - zárta bizakodóan az összegzést a tréner. 


Őryné Merő Nóra U13 Leány OMB, Budaörs
KESI "A" - Szegedi RSE Fekete 1:2 (12:25)(25:18)(25:27)
Szegedi RSE Fekete - DELTA Röplabda SE-1 1:2 (25:22)(18:25)(18:25)
Nyíregyháza "B" - Szegedi RSE Fekete 2:1 (27:25)(21:25)(25:16)
Szegedi RSE Fekete - BDSE "A" 1:2 (25:19)(23:25)(22:25) 4. hely
Szegedi RSE: Kalmár Léda, Mészáros Petra, Kondacs Réka, Szentkereszty Stefánia, Nagy-Hegyesi Luca, Horváth Dalma, Borics Panka, Polgár Lili, Kocsis Dorka, Király Emese
Vezetőedző: Dávid Tibor
Másodedző: Váradi Zoltán


Őryné Merő Nóra U13 Leány OMB, Dunakeszi
UTE U13 Lila - Szegedi RSE Narancs 2:1 (22:25)(25:12)(25:18)
Szegedi RSE Narancs - RÖAK Kaposvár "A" 2:1 (25:22)(15:25)(25:16)
Szegedi RSE Narancs - Gödöllői RC 2:0 (26:24)(25:19)
LINAMAR - BRSE KÉK - Szegedi RSE Narancs 2:1 (25:10)(22:25)(25:20)
Szegedi RSE Narancs - RÖAK Kaposvár "A" 2:1 (14:25)(25:11)(25:16) 3. hely 
Szegedi RSE: Kiszely Tamara, Magos-Dóra Villő, Horváth Zoé, Kóti-Kiss Noémi, Bozó Anna, Meleg Blanka, Gazdik Lilla, Eszik Sára, Hartai-Rácz Gaia, Koplányi-Szabados Jázmin, Pádár Panna
Vezetőedző: Dávid Tibor
Másodedző: Váradi Zoltán

Leány mini 2-es együttesünk négy vereséget szenvedett Gödöllőn, de Pamuk-Huszta Blanka és Tóth Gerda büszkék a tanítványaikra.

– Bár nem nyertünk, de pozitív élmény volt – kezdte a beszélgetést Pamuk-Huszta Blanka. – Nagy lelkesedéssel vágtak a lányok a szezon első megmérettetésébe. Érződött persze, hogy sokak számára új ez a helyzet, voltak bátortalan megmozdulások, látható hiányosságok, de ez természetes, hiszen egy út elején járunk. Mindenki kapott lehetőséget, ami fontos volt számunkra, hiszen így tudjuk kideríteni, hogy melyik lehet a legideálisabb felállás a későbbiek során. Büszkék vagyunk a lányokra, hiszen jó volt a hozzáállásuk. Sikerült még jobban összekovácsolódnia a társaságnak, az eredményhirdetés előtt egy mini csapatépítőt is tudtunk tartani a közeli játszótéren. Köszönjük a szuperminisek segítségét, jó csapatot alkottak velünk! – emelte ki a tréner.


Őryné Merő Nóra U13 Leány OMB, Gödöllő
Szegedi RSE - BTDSE Taksony "A" 1:2 (4:25)(25:16)(5:25)
VRCK - Szegedi RSE 3:0 (25:16)(25:22)(25:16)
Szegedi RSE - Hajdúböszörményi TE 0:3 (5:25)(6:25)(6:25)
Gödöllői RC "B" - Szegedi RSE 3:0 (25:16)(25:21)(25:15)
Szegedi RSE: Eszik Janka, Fritz Eszter, Falat Szonja, Gigacz Réka, Kozma Míra, Varga Kincső, Petrovics Dóra, Meszlényi Sára, Balázs Piri Panna, Wodala Ágnes, Szabó Panna
Vezetőedző: Pamuk-Huszta Blanka
Másodedző: Tóth Gerda

Fiú mini csapatunk egy budapesti tornán vett részt, ahol három győzelemmel és két vereséggel a második helyen zártak.

– A Pénzügyőr ellen meggyőző játékot mutattak a srácok, jól vizsgázott a két feladóval és két támadóval kialakított, ezen a találkozón tesztelt rendszer – kezdte értékelését Honti Szilárd, tréner. – A Szolnok ellen hasonlóan precíz játékkal szettelőnybe kerültünk, majd ezt követően az egyik kulcsjátékosunkat nélkülöznünk kellett. Buta hibákat követtünk el, nem olvastuk olyan jól a játékot, viszont továbbjutottunk. A Kunhegyes ellen bátor játékkal, viszonylag simán hoztuk a meccset, így jöhetett a házigazdák elleni elődöntő. Sokkal keményebb meccsre számítottam a finálébe kerülésért, de csak az első szett volt izgalmas, ahol egy stabil alapjátékkal, jó mezőnymunkával, remek nyitásokkal nehezítettük meg ellenfelünk dolgát.  Mindenki szerepet kapott, és mindenki meg is hálálta a bizalmat – nyilatkozta a mester.

Jöhetett tehát a Szolnok elleni döntő, amelyet 2:0-ra elvesztett a Szegedi RSE, de így is büszke lehet a teljesítményére.

– A csoportmeccsünkből okulva hárítottuk az ejtéseket, amely az első találkozón komoly fegyvere volt riválisunknak. Így már egy sokkal jobb meccs alakult ki, viszont a nap végi fáradtság helyezkedési hibákat eredményezett. A játékosaim végig lelkesek voltak, de újra hozzá kell szokniuk a meccsterhelésekhez. Büszke vagyok mindannyiukra, köszönöm nekik ezt a napot! Összességében elégedett vagyok, hiszen az éremszerzés volt a cél – árulta el Honti Szilárd.

Dunszt Ferenc U13 Fiú OMB I. osztály, Budapest
Pénzügyőr SE "A"- Szegedi RSE 1:2 (13:25)(25:16)(11:25)
Szegedi RSE - Szolnoki Sportcentrum 1:2 (25:23)(22:25)(11:25)
Szegedi RSE - Kunhegyes ESE 2:0 (25:17)(25:15)
Lőrinc 2000 - Szegedi RSE 0:2 (26:28)(13:25)
Szegedi RSE - Szolnoki Sportcentrum 0:2 (20:25)(15:25)
Szegedi RSE: Dudás Marcell, Fábián Lázár, Elousta Dzsáfár, Szepesi Máté, Lázár Balázs, Takács Dániel, Verebes Máté, Makhult Levente, Simon Benedek
Vezetőedző: Honti Szilárd 
Másodedző: Varga Tamás

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

SZRSE Naptár 2020

Versenynaptár

Kiemelt tartalmak

Hír
2020. április 2., csütörtök
Hír
2020. március 28., szombat
Hír
2020. március 26., csütörtök
Hír
Hír

Facebook

Instagram

         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com