Jelszóigénylés

Mini csapataink dúskáltak az aranyban

Megosztás:
Megjelent: 2023. április 24., hétfő
Mindhárom mini csapatunk hatalmas sikerekkel zárta a hétvégét

A Szegedi Röplabda Sportegyesület színeiben három mini korosztályú csapat lépett pályára a hétvégén. A bajnoki fordulókról mindhárom együttes aranyéremmel térhetett haza.

Leány narancs csapatunk játékosai brillíroztak a bajnoki fordulón. Nem titkolt céljuk volt, hogy az idei két legjobb csapat, az NBARA és a DKLSN együtteseivel felvegyék a versenyt és mindkét meccsen győzelmet arassanak. Annak ellenére, hogy csak az első mérkőzésen sikerült nyerniük, a másodikat pedig elveszítették, a jobb szettarányok miatt ők kerültek ki a torna győzteseiként. A győzelem mellett pedig még egy sikert elkönyvelhettek: a csapat egyik alapemberét, Jámbor Enikőt a torna legjobb játékosának választották. 

Váradi Zoltán: -Eddig vagy nagyon jól játszottunk, de gyengébb ellenfél ellen, vagy nagyon jól küzdöttünk, de a játékunkat nem tudtuk hozni erősebb ellenfél ellen. Ezúttal mindkettő sikerult, amire nagyon büszke vagyok. Nagyon sok munka érett be erre a fordulóra. Folytatjuk a munkát, hiszen három hét múlva rendezik a bajnokság döntőjét, amire minden erőnkkel készülünk.


Őryné Merő Nóra Leány U13 OMB II.osztály Közép Középszakasz, Leányfalu
NBARA 1 - Szegedi RSE Narancs 0:3 (18:25, 10:25, 21:25)
DKLSN 13'A - Szegedi RSE Narancs 2:1 (4:25, 25:20, 25:23)
Szegedi RSE Narancs: Hackler Hanna, Zsurka-Abonyi Sarolta, Mádi Kamilla, Czakó Szofi, Jámbor Enikő, Szalai Dóra, Benito Ferenczi Nadia, Moore Kate, Palencsár Miléna, Herédi-Szabó Nóra, Kőmíves Eszter.
Vezetőedző: Váradi Zoltán.

Leány fekete játékosainknál is beérett a felkészülésbe fektetett munka. A bajnoki forduló mindhárom mérkőzésén uralták a pályát, magabiztosan támadtak, a mezőnymunkájuk pedig szinte hibátlan volt. Ki tudták használni a hazai pálya minden előnyét: fegyelmezettségükkel és alázatos játékukkal kiérdemelték a torna legjobb csapata címet és aranyéremmel távozhattak.

Magos-Dóra Annamária: - A szezon egyetlen hazai mérkőzéseire olyan lelkesedéssel készültünk, hogy nem volt meglepő, hogy a szurkolástól majd szétrobbant a csarnok. Újra életre keltettük a Lila iskolához méltó röplabdás hangulatot. A játék minden elemében pontosak voltak a lányok, okos támadásokkal, szervákkal jól tudták hozni a pontokat. A mezőnymunka jól előkészítette a feladásokat, így haladtunk előre az áhított érem felé. Az utolsó mérkőzésre kicsit elfáradtunk,így nehezebben, küzdelmesebben szerezték meg a győzelmet. Csapategységben, koncentrálásban, küzdeni tudásban ma nagyot mutatott a csapatom, és kiemelten az egész éves munka hozadéka lett ez a tornagyőzelem! Büszke vagyok a lányokra!


Őryné Merő Nóra Leány U13 OMB III.osztály Közép Alsóház, Szeged
Belvárosi Röpi Suli - Szegedi RSE Fekete 1:2 (13:25, 13:25, 25:22)
Szegedi RSE Fekete - DKLSN 13'C 3:0 (25:13, 25:15, 25:14)
Sülysápi Sport Egyesület - Szegedi RSE Fekete 1:2 (6:25, 25:21, 20:25)
Szegedi RSE Fekete: Kocsis Léna, Kőmíves Csenge, Szalai Zora, Csapó Zsófia, Körmöczi Regina, Körmöczi Eliza, Panker Annabella, Fritz Nóra, Rehák Hajnalka, Kovács Kíra, Kanyári Lea, Szepes Zinka, Lippai Kinga.
Vezetőedző: Magos-Dóra Annamária.

Hasonlóan a lányokhoz, fiú mini csapatunk is bravúros teljesítményt nyújtott. A korábbi vereség miatt az első mérkőzésen sikerült revansot venniük a házigazda, MAFC-NLG együttesével szemben, majd a második küzdelemben is felülkerekedniük az ellenfél, Kunhegyes csapatán. A torna gyakorlási lehetőséget biztosítottak nekik, hogy a közelgő döntőben magabiztosan állhassanak pályára és elhihessék magukról, hogy képesek a nehéz helyzetekből is győztesen felállni.

Honti Szilárd: -Számunkra tét nélküli mérkőzés volt az első meccs a döntő szempontjából, ettől függetlenül a fiúktól koncentrált és precíz játékot kértem az örömjátékon túl. A nagy különbségű győzelemhez hozzátartozik, hogy egy alapemberük hiányzott sérülés miatt. Ez persze nem csorbítja a csapatom sikerét. A Kunhegyes ellen győzelem volt a célunk és ezt maximálisan teljesítették is a fiúk. Sikerült rendbe tenni az ifjabbak játékát is és magabiztosan zárták a középszakasz utolsó meccsét. Büszke vagyok a csapatomra, hogy komolyan vették a találkozókat és önbizalomnövelő tornagyőzelemmel hangolódtak a közelgő döntőre.


Dunszt Ferenc Fiú U13 OMB I.osztály Középszakasz, Budapest
MAFC-NLG Szegedi RSE 1:2 (5:25, 25:14, 14:25)
Szegedi RSE - Kunhegyesi Egységes Sportegyesület 3:0 (25:13, 25:19, 25:11)
Szegedi RSE: Biacsi Bence, Draskóczy Ede, Tari Bence, Retek Kristóf, Varga Zénó, Papes Bence, Őzhelyi Énók Soma, Csorvási Balázs.
Vezetőedző: Honti Szilárd.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com