Jelszóigénylés

Az edző is meghatódik, annyira szuper ez a közösség

Megosztás:
Megjelent: 2020. április 18., szombat
Önerőből is fenntartotta a versenyhelyzetet a lelkes leány szupermini csapat.

Cikksorozatot indítottunk csapatainkról, edzők és játékosok mondják el véleményüket a csonka idényről, vagy más esetben a szünetelő szezon eddigi részéről. Ennek oka, hogy a Magyar Röplabda Szövetség a teljes felnőtt és több utánpótlás teremröplabda bajnokságot befejezetté nyilvánított.A leány szupermini csapattal folytatjuk a sort: Magos-Dóra Annamária vezetőedző és két játékosunk, Fritz Eszter és Hackler Hanna osztja meg gondolatait az SZRSE teljesítményéről.

Az értékelést két csoportra bontottuk, hiszen a szuperminisek között két korosztály is képviselteti magát. Elsőként a 2009-es és 2010-es születésű játékosokról mondta el véleményét a tréner.

– Csapatunk törzstagjai a szezon előtt is már nagyon egyben voltak, remek társaságuk ki volt éhezve a sikerekre, ezért nem örültünk, hogy pontszámítás nélküli versenyeztetést írtak ki ennek a korosztálynak. A közösség erejét viszont mutatja, hogy még ezt a helyzetet is a javunkra tudtuk fordítani – kezdte az értékelést Magos-Dóra Annamária. – Kollégámmal, Tóth Gerdával úgy építettük fel az edzésmunkát, hogy minél több versenyhelyzetet teremtsünk, így például már a bemelegítések is játékosak lettek. Sokat kellett dolgozni, hogy minél több ilyen aprósággal megmaradjon a versenyhelyzet. Boldog szezon lett ebből, mert elértük ezt a célt, méghozzá olyan gyerekekkel, akik mindig koncentráltan dolgoztak, itták a 

szavainkat, bármire képesek voltak. Egymásnak is rengeteget szurkoltak a gyerekek, így a nehézségeken még könnyebb volt együtt átlendülni. Persze semmi sem helyettesítheti teljesen a versenyek pontszámítását, így az idény fénypontja természetesen a Markovics Emléktorna és a Szeged Kupa lett, hiszen ezeken a hazai viadalokon számolták a pontokat, az utóbbi tornán pedig a lányok nagyon örültek az ezüstéremnek. A versenyhelyzet fenntartásához számunkra jól jött, hogy csatlakozni tudtunk a “Vollé2020! - Röpsuli” programhoz. Olyan gyorsan fejlődtek a gyerekek, hogy a szezon során mindkét mini csapatban remek segítségnek bizonyultak – hangsúlyozta Magos-Dóra Annamária.A 2011-es és 2012-es születésű gyerekek idényét is csupa dicséret érte, a gyerekek lelkesedésére pedig jellemző, hogy a szezon során majdnem megtriplázódott a létszám.

– A kisebbeknél volt például olyan tanítványunk, aki azt mondta, csak heti egy-két alkalommal fog majd jönni, de nemsokára alig akarta befejezni a tréningeket, az összes edzésre eljött, és az összes meccsen játszani akart. Ez a lelkesedés mindenkire jellemző volt, egyre gyarapodott a létszámunk, 10 fős társaságból 28 fős csoport lett. Sok találkozón vehettek részt a kisebbek is, és minden tornára motiváltan készültek, nagyszerű közösségként. Az alapvető mozgásokban ugrásszerű fejlődést mutattak a gyerekek, fantasztikus, milyen belső motiváltsággal dolgoznak. Kiemelném, hogy korosztályuk sajátosságával ellentétben ezek a gyerekek kiválóan bírják a monotonitást, az unalmasabb gyakorlatokat is lelkesen végzik – büszkélkedett Magos-Dóra Annamária, majd amikor segítőjéről, Tóth Gerdáról mesélt, meg is hatódott. – Gerda sokat dolgozott velünk, nagyon szépen köszönöm a munkáját, és az alázatot, amit felém és a szakma felé is mutat! Rendkívül komolyan veszi a feladatot, érezhető, hogy tanulni akar, fantasztikus munkamorállal segíti a gyerekeket! Könny szökik a szemembe, ha belegondolok, hogy vele és a gyerekekkel milyen szuper közösséget alkotunk – mesélte.

A két korosztályból egy-egy játékost választott ki a vezetőedző, elsőként az idősebbek idényét értékeli Fritz Eszter.

– Ebben a szezonban voltunk eddig a legjobbak. Mindenki lelkesen dolgozott, hogy egyre jobb legyen, így remekül összeálltunk. A Szeged Kupán elért második helyezésünk után mindenki nagyon boldog volt. Jó lenne most is ilyen pillanatokat átélni, ezért szomorú vagyok, hogy nem találkozhatunk, de remélem, a kihagyás miatt nem veszítünk sokat a formánkból, és újra ugyanolyan szuperek leszünk együtt! – nyilatkozta Fritz Eszter.


A fiatalabbak közül Hackler Hannával beszélgettünk a “csonka” szezonról.

– Voltak persze hullámvölgyek a játékunkban, de végig nagyon jól éreztem magam. Szuper a társaságunk, nagyon szeretjük egymást, mindig megöleljük egymást, ha találkozunk! Az edzők is jók, sok mindent tanítottak nekünk! A Szeged Kupa szerintem is nagy élmény volt, örültünk az eredménynek, és a nagyobbaknak meglepetésként az egész csapattal lelkesen szurkoltunk a döntőben, mindenki ott volt! Szerencsére van a kertünkben háló, így itthon tudok gyakorolni, de nagyon hiányoznak a csapattársaim és az edzők is! – mondta Hackler Hanna.


Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com