Jelszóigénylés

Le a kalappal mini csapataink előtt!

Megosztás:
Megjelent: 2023. február 6., hétfő
Óriásit küzdöttek játékosaink a hétvégén

A serdülők mellett három mini csapatunk is képviselte a Szegedi Röplabda Sportegyesületet a korosztályos bajnokságban: leány narancs keretünk egy győzelemmel és egy vereséggel, leány fekete együttesünk egy győzelemmel, valamint két vereséggel távozott. Fiú mini játékosaink pedig mindkét mérkőzésüket elveszítették.

Leány narancs keretünk első mérkőzését a DKLSN ellen kezdte, amit 2:1-re az ellenfelük nyert. A mérkőzésen rendkívül fegyelmezett játékuknak és a taktikai utasítások betartása ellenére nem sikerült kiharcolniuk a győzelmet. Az EMERICUS elleni küzdelemben viszont ők kerekedtek felül, és ezt a mérkőzést a várt eredménnyel zárhatták.

Váradi Zoltán: -A mostani fordulót új felállások kipróbálásának szenteltük. Egyéni- és csapat szinten is sokat sikerült fejlődnünk, emellett végre sikerült ráéreznünk arra, hogy kell jól röplabdázni. Remélem, hogy ezzel a hétvégével egy új fejezetet nyitottunk.



Őryné Merő Nóra Leány U13 OMB II.osztály Közép Középszakasz, Budapest
DKLSN 13'A - Szegedi RSE Narancs 2:1 (25:23, 25:19, 13:25)
EMERICUS 'A' - Szegedi RSE Narancs 1:2 (11:25, 20:25, 25:15)
Szegedi RSE Narancs: Hackler Hanna, Meszlényi Alíz, Zsurka-Abonyi Sarolta, Mádi Kamilla, Czakó Szofi, Jámbor Enikő, Moore Kate, Palencsár Miléna, Lajos Laura, Szabó Lilien, Herédi-Szabó Nóra, Kőmíves Eszter.
Vezetőedző: Váradi Zoltán.

Leány fekete keretünk hosszú idő után újra pályára állhatott. Első mérkőzésüket az Röpkalász ellen játszották, ahol koncentrált játékuknak köszönhetően meg tudták nyerni a kiélezett küzdelmet. A következő két összecsapás viszont máshogy alakult: bár sok vesztett helyzetből sikerült felállniuk, okos megoldásokkal, bátor támadásokkal egy szoros meccset vívniuk, a végjátékokban nem sikerült felülkerekedniük ellenfeleiken és 2:1-re elveszítették a Röppalánta SE, valamint az Emericus SE elleni küzdelmeket.

Magos-Dóra Annamária: -Úgy indultunk neki ennek a fordulónak, hogy már edzéseken is sok volt a hiányzó, így a mérkőzésekre is kevés játékosunk tudott velünk tartani. A lányok teljesítményén meglátszott, hogy hiányzott nekik a mérkőzések hangulata, az élmény, és tapasztalat, hogy versenyezhetnek. Úgy gondolom, hogy ha több lehetőségük van gyakorolni a meccsszituációkat, nem lett volna bennük ilyen nagy mértékű bizonytalanság és nem ilyen eredményekkel zártuk volna ezt a napot. Dícséretes volt, ahogyan vesztett helyzetekből is fel tudtak állni, és szorossá tudták tenni az állást. Örülök, hogy mindenki tudott játszani, és mindannyian ügyesen helytálltak, köszönöm nekik! Minden tőlük telhetőt megtettek, viszont tudom, hogy ennél még több van bennük. Külön ki szeretném emelni Fritz Nórát, aki mind a vele egykorúakkal, mind az idősebbekkel való mérkőzéseken is bátran játszott, pontos és tudatos helyre nyitott szerváival megnehezítette az ellenfelek dolgát. Ő volt az MBP, vagyis a mérkőzés legjobb játékosa. 



Őryné Merő Nóra Leány U13 OMB III.osztály Közép Alsóház, Budapest
Röpkalász - Szegedi RSE Fekete 1:2 (25:27, 7:25, 25:16)
RÖPPALÁNTA SE - Szegedi RSE Fekete 2:1 (26:24, 20:25, 25:21)
Szegedi RSE Fekete - EMERICUS 'C 1:2 (25:17, 23:25, 21:25)
Szegedi RSE Fekete: Fritz Nóra, Szalai Zora, Szepesi Zinka, Fritz Bella, Rehák Hajnalka, Kovács Kíra, Kanyári Lea, Panker Annabella, Kőmíves Csenge, Kocsis Léna.
Vezetőedző: Magos-Dóra Annamária.

Fiú mini csapatunk először a Kecskemét ellen lépett pályára. Tudták, mire kell számítaniuk, így ehhez mérten vágtak neki a mérkőzésnek. Az első szettben jelentős hátrányt szereztek játékosaink, ezt azonban sikerült ledolgozniuk, és végül megnyerniük a játszmát. A második szett végig fej-fej melletti küzdelmet hozott, itt viszont a hazaiak örültek a végén. Az utolsó térfélcserénél az elsőhöz hasonló forgatókönyv íródott, ismét hatalmas hátrányból fordítottak a játékosok, viszont ez sajnos nem hozta meg az áhított eredményt. A friss feljutó MAFC csapata erősebbnek és szervezettebbnek bizonyult csapatunknál, nehezen vették fel velük a versenyt, így a győzelmet sem sikerült megszerezniük.

Honti Szilárd: -Sajnos ez a forduló nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Nehezek voltak a körülményeink: az volt az érzésem, mintha lelkileg megtörtek volna a játékosok az első vereség miatt, az egyik játékosom pedig betegen játszott, neki ezúton is jobbulást kívánok! Mindent összevetve le a kalappal a fiúk előtt! Olyan magas szintű röplabdát mutattak a mai napon, amit eddig sose láttam még tőlük, maximálisan büszke vagyok rájuk! Sokat kell még dolgozni továbbra is, de most már látni, hogy a kemény munkának beérik a gyümölcse.



Dunszt Ferenc U13 OMB I.osztály Középszakasz, Kecskemét
KESI 'A' - Szegedi RSE 2:1 (26:28, 28:26, 25:20)
Szegedi RSE - MAFC-NLG 1:2 (14:25, 18:25, 25:15)
Szegedi RSE: Biacsi Bence, Draskóczy Ede, Tari Bence, Retek Kristóf, Varga Zénó, Papes Bence, Őrhelyi Énók Soma, Csorvási Balázs.
Vezetőedző: Honti Szilárd.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com