Jelszóigénylés

Többször is felálltak vert helyzetből

Megosztás:
Megjelent: 2020. április 9., csütörtök
A szezon során rengeteget fejlődött leány gyerek 2-es csapatunk.

A koronavírus-járvány miatt a Magyar Röplabda Szövetség felfüggesztette a korosztályos és felnőtt bajnokságokat, a pontvadászatok folytatása pedig kérdéses, de jó néhány hétig biztos nem történik változás, így az idények eddigi részét értékelni szeretnénk. Cikksorozatot indítottunk csapatainkról, edzők és játékosok mondják el véleményüket a szezonról.

Leány gyerek 2-es együttesünkkel folytatjuk a sort, Csányiné Molcsányi Petra vezetőedző és játékosunk, Herceg Viktória osztja meg gondolatait a Szegedi RSE-2 eddigi teljesítményéről.

– Nehéz helyzetben kezdtük a szezont, hiszen sok lány nem ismerte korábbról egymást, különböző képességű játékosokat kellett csapattá kovácsolni, épp most váltottak nagypályás játékra, és nekem ez volt az első edzői idényem. Mindez eleinte látszott is a játékon, de sokat és gyorsan fejlődött a csapat, én is sokat tanultam ebből az idényből – kezdte a szezon értékelésért Csányiné Molcsányi Petra. – A csapategység erősödését mindenképp szeretném kiemelni, gyors összecsiszolódás után már egymásért küzdöttek, hozzáállásban rengeteget fejlődtek a lányok. Az elején érezhető volt, hogy kicsit hobbi számukra ez a sport, de egyre komolyabban kezdték venni, és külön köszönöm nekik, hogy amit kértem, azt mindig megtették, és egyre szebben is valósították meg az ötleteimet. 

Éppen ezért sajnálom, hogy nem tudtuk feltenni az i-re a pontot, legalábbis nem olyan menetrend szerint, mint terveztük. Az elején említett körülmények miatt nem volt konkrét elvárásom a bajnokság végeredménye szempontjából, de a lányok így is el voltak keseredve, amikor nem jutottunk a legjobb tizenkét csapat közé. Ezúton is üzenem nekik, hogy fel a fejjel, hiszen nagyon kevesen múlott, és személy szerint rendkívül büszke vagyok rájuk, hiszen többször is vert helyzetből álltak fel. Szeretném, ha megőriznék ezt a mentalitást! – hangsúlyozta a tréner.

Csapatunk játékosa, Herceg Viktória szerint is döcögősen indult a szezon, de ő is kiemelte: összerázódott a közösségük.

– Egyre jobban játszottunk, és jöttek a sikerek is, szerintem minden játékos sokat fejlődött az idény során. A Gödöllő ellen ugyan kikaptunk, de azon a meccsen nagy szívvel küzdöttünk, és kétszettes hátrányból is egyenlítettünk, majd a hajrában nem sokon múlt a győzelem. Támadásban egész jók vagyunk, de védekezésben, főként a nyitás-fogadásban még fejlődnünk kell – véli Herceg Viktória.


Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Hír
2021. október 18., hétfő
Hír
2021. október 18., hétfő
Képgaléria
Képgaléria
2021. október 18., hétfő
Hír
2021. október 17., vasárnap
Hír
2021. október 15., péntek
Hír
2021. október 14., csütörtök
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com