Megjelent: 2021. szeptember 16., csütörtök
Ifjúsági csapataink mérkőzései nyitják az új idényt.
Szombaton hivatalosan is elkezdődik az idény: felnőtt csapataink még készülnek az új szezonra, utánpótlásunk viszont már tétmérkőzések elé néz. Hétvégén leány és fiú ifjúsági együttesünk két-két találkozón játszik, egyaránt idegenben.A lányok Gödöllőre utaznak, ahol a házigazda mellett a Szolnok lesz az ellenfelük. A bizonyítási vágy is motiválja majd őket, hiszen új edzőjüknek, Milodanovics Andreának is szeretnék megmutatni, mire képesek. Ebből már a tréner kapott ízelítőt, hiszen az SZRSE ifjúsági kerete simán legyőzte a Szolnok felnőtt csapatát a múlt heti felkészülési tornán.
– Azon a derbin fegyelmezett, jó játékot láttam a lányoktól, dicséretes hozzáállással röplabdáztak. Most is ezt a mentalitást szeretném látni, ki kell hozni magukból a maximumot. Egész héten a felnőtt kerettel edzettek a lányok, látszik, hogy kollégám, Tátrai Sándor remek munkát végez velük, így bizakodó lehetek. Az ellenfeleket nem ismerem, a helyszínen látom majd a reális esélyeket, de látatlanban is azt mondom, hogy győzni utazunk – jelentette ki Milodanovics Andrea.
Torma Ágnes U19 Leány OIB I.osztály Alapszakasz 'E' csoport, Gödöllő
12:30 Szolnoki SPC - Szegedi RSE
14:00 Gödöllői RC - Szegedi RSE
Vezetőedző: Milodanovics Andrea
Másodedző: Tátrai Sándor
Fiú csapatunk érthető módon szerényebb célokkal vág a kecskeméti kalandba, ahol a házigazda mellett a MÁV Előre Akadémia lesz az ellenfele. A röplabda befejezése, sérülések és betegség miatt több eddigi kulcsjátékos nélkül játszania két olyan csapat ellen, amely jó eséllyel pályázik a hatos döntőbe jutásra.
– Tisztes helytállás a reális cél – véli Hulmann Zsolt vezetőedző. – A megszokottnál jóval szűkebb kerettel, U17-es játékosokkal kiegészülve utazunk. A felkészülés lényegében az alapszakasz végéig tart, ugyanis szeretnénk fizikálisan sokat fejlődni, majd a rájátszásban ezzel előrelépni. Addig nem készülünk külön a mérkőzésekre, a folyamatos erősödés és tapasztalatszerzés lesz középpontban – jegyezte meg a tréner.
dr. Tarnawa Ferdinánd U19 Fiú OIB I.osztály Alapszakasz, Kecskemét
11:30 Szegedi RSE - MÁV Előre Akadémia
14:30 KESI - Szegedi RSE
Vezetőedző: Hulmann Zsolt
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
12:30 Szolnoki SPC - Szegedi RSE
14:00 Gödöllői RC - Szegedi RSE
Vezetőedző: Milodanovics Andrea
Másodedző: Tátrai Sándor
Fiú csapatunk érthető módon szerényebb célokkal vág a kecskeméti kalandba, ahol a házigazda mellett a MÁV Előre Akadémia lesz az ellenfele. A röplabda befejezése, sérülések és betegség miatt több eddigi kulcsjátékos nélkül játszania két olyan csapat ellen, amely jó eséllyel pályázik a hatos döntőbe jutásra.
– Tisztes helytállás a reális cél – véli Hulmann Zsolt vezetőedző. – A megszokottnál jóval szűkebb kerettel, U17-es játékosokkal kiegészülve utazunk. A felkészülés lényegében az alapszakasz végéig tart, ugyanis szeretnénk fizikálisan sokat fejlődni, majd a rájátszásban ezzel előrelépni. Addig nem készülünk külön a mérkőzésekre, a folyamatos erősödés és tapasztalatszerzés lesz középpontban – jegyezte meg a tréner.
dr. Tarnawa Ferdinánd U19 Fiú OIB I.osztály Alapszakasz, Kecskemét
11:30 Szegedi RSE - MÁV Előre Akadémia
14:30 KESI - Szegedi RSE
Vezetőedző: Hulmann Zsolt
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd