Jelszóigénylés

Ünnepi szezonzárás: jön a nyolcas döntő!

Megosztás:
Megjelent: 2021. június 10., csütörtök
Fiú mini csapatunk egy nehéz idény végén a legjobbak között bizonyíthat.

Utánpótlásunkat rendkívül nehéz helyzetbe hozta a koronavírus-járvány, a pandémia miatt az összes korosztályos csapat hektikus szezonon van túl. Fiú mini csapatunk is furcsa idényt zár le, de nem akárhogyan: a srácok kiharcolták a nyolcas döntőbe jutást, így hétvégén az ország legjobbjai között bizonyíthatnak.A dunaújvárosi finálé rendezésén is érződik a Covid-hatás, hiszen két helyszínen rendezik a mérkőzéseket, ezzel csökkentve az érintkezéseket. Az SZRSE csoportjában a KESI A, a Kunhegyes és a Szolnok kapott még helyet, a másik kvartettben pedig a MÁV Előre, a DSE, a KESI B és a Pénzügyőr szerepel. Szombaton a csoportmérkőzéseket, vasárnap pedig a helyosztókat rendezik.

Az SZRSE hatodik helyen került a nyolcas döntőbe, ezt a pozícióját így nyilván szeretné megtartani, akár javítani is rajta. Honti Szilárd vezetőedző viszont nem győzte hangsúlyozni: egy ilyen nehéz idény végén, közvetlenül a vakáció előtt már nem szeretne elvárásokat megfogalmazni az eredményességről, csak a mutatott játék és a hozzáállás lesz a fontos.

– Már az is extra lenne, ha éremért játszhatnánk, ehhez bravúrok kellenek, két siker rögtön a csoportkörben, pedig már ott sem lesznek könnyű mérkőzések. Az a fontos, hogy a srácok kihozzák magukból a maximumot, küzdjenek foggal-körömmel, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég – kezdte a beszélgetést a tréner. – Most hozhat először komoly gyümölcsöt az elmúlt évek munkája, ezt hangsúlyoztam is a srácoknak, hiszen mindenkinek ez lesz az első egész hétvégés döntője. Játékosként imádtam ezeket a tornákat, hiszen kapcsolatokat lehet építeni, remekül érezheti magát mindenki, és lehetőség nyílik a bizonyításra. Már az is siker, hogy a nyolcas döntőben lehetünk, hiszen ebben a fura szezonban többször is csonka kerettel játszottunk. Nagy dolog, hogy ilyen nehézségek után fináléban képviselhetjük az egyesületet – hangsúlyozta.

A mester szerint nem volt az igazi az elmúlt hetek “főpróbája”, de talán ez segít majd a remek “előadásban”.

– A szezon végére érezhetően kezd összecsiszolódni a társaság, de azt is érzem a fiúkon, hogy szezon és tanév vége van, a koncentráció már nem az igazi az edzéseken. Bízom benne, hogy ezen a téren is összekapják magukat a srácok a hétvégére. Volt már olyan a szezonban, hogy nem éppen tökéletes edzésmunka után olyan teljesítményt nyújtott a csapat, amitől leesett az állam. Remélem, most is ilyen pozitív meglepetést okoznak a tanítványok – nyilatkozta Honti Szilárd.

Dunszt Ferenc U13 Fiú OMB I.osztály Döntő-B, Dunaújváros
10:00 Szegedi RSE - KESI A
12:30 Szegedi RSE - Szolnoki SPC
15:00 Kunhegyes ESE - Szegedi RSE
Vezetőedző: Honti Szilárd
Másodedző: Varga Tamás

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com