
Mindkét fiú csapatunk sikerélmény nélkül maradt szombaton, mégis más szájízzel zárták a napot. Az U21-esek becsülettel küzdöttek, a gyerek korosztály képviselői viszont meglepően gyengén teljesítettek hazai pályán.
Fiú gyerek együttesünk a Lila iskolában szurkolók előtt játszhatott, de a kezdetben remek hangulat nem ragadt át a játékosokra, így a Szolnok és a Pénzügyőr ellen is vereséget könyvelhettek el.
– Csalódott és szomorú vagyok, értetlenül álltam a kispadnál – kezdte értékelését Csányi Dániel vezetőedző. – Sokkal többet vártam a srácoktól. Mindkét meccs nyerhető volt, de messze voltak a fiúk attól a szinttől, amire képesek. A Kunhegyes elleni meccs elmaradt, papíron megkaptuk sima sikernek, de ennek nem örülök. Szurkolók biztattak minket, de nem háláltuk meg – fogalmazott a tréner.
Fiú U15 OGYB I.osztály Alapszakasz, Szeged
Szegedi RSE – Szolnoki SPC 0:3 (15:25, 20:25, 14:25)
Szegedi RSE – Pénzügyőr SE 'A' 2:3 (18:25, 25:14, 25:22, 24:26, 12:15)
Szegedi RSE: Elousta Dzsáfár, Szepesi Máté, Varga Benjamin, Fitor Patrick, Makhult Levente, Retek Barnabás, Simon Benedek, Bálint György.
Vezetőedző: Csányi Dániel
Fiú U21-es együttesünk legutóbb peches volt, így most annak is örült, hogy ki tudott állni. A szezon első meccsén nem volt szegedi szettsiker a TFSE otthonában, de a srácok becsülettel helytálltak.
– Kicsit bizonytalanok voltunk, de a szezon első meccsén foghíjas kerettel kiállva számítottam is erre – jegyezte meg Hulmann Zsolt vezetőedző. – Soha nem játszottunk ilyen felállásban, két kulcsjátékost nehéz volt pótolni, de a fiúk mindent megtettek. Teljes kerettel biztosan jóval több pontot szereztünk volna. Az edzéseken továbbra is a fizikális felkészítésen van a hangsúly, tavaszra kell formát időzítenünk – jegyezte meg a mester.
Férfi NB II - U21 Bajnokság, Budapest
TFSE – Szegedi RSE 3:0 (25:13, 25:12, 25:11)
Szegedi RSE: Elek Botond, Gera Bálint, Varga Tamás, Strezeneczki Péter, Lehoczki Dániel, Varga Medárd, Baricsa Gergő, Bálint Ákos.
Vezetőedző: Hulmann Zsolt
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd